RÓLAM
"A motiváció elindít, a megszokás mozgásban tart!"
1984 november 4-én, vasárnap hajnalban születtem. Rám teljes mértékben igaz a mondás, „Nehéz szülés volt!”. Édesanyám három napot töltött a szülőszobán és végignézett jónéhány szülést, mire én is úgy döntöttem, hogy ideje kibújni a biztonságból és belekezdeni ebbe a remek grafikájú élet nevű játékba.
Nem indult könnyen a dolog, hisz újszülöttként vércsoport-összeférhetetlenség miatt besárgultam és teljes vércserén estem át. Ekkor már sejthető volt, hogy nálam „hard” fokozaton indult a játék. Kilenc hónapos koromban édesanyám észrevette, hogy nem úgy reagálok bizonyos ingerekre, ahogy annak egy egészséges csecsemőnek kellene. Körvonalazódni kezdett egy az életemet azóta is végig kisérő probléma, gond van a látásommal. Édesanyám nem az a típus, aki egyhamar meghátrál a problémák elől, így orvosról orvosra vitt, mígnem Budapesten egy specialista kezdett foglalkozni velem – Dr. Molnár Kálmán professzor úr – akinek a nevét fontosnak tartottam leírni, mert neki köszönhetem a jelenlegi életem. Kilenc hónapos koromban megkaptam az első szemüvegem.
Elérkezett az általános iskolába történő beiratkozás ideje. Egy borsod megyei kistelepülésen nőttem fel és ekkor választanunk kellett. Maradok és talán sikerül beilleszkednem és felvenni a ritmust az egészséges társaimmal vagy Budapestre kerülök speciális igényű gyermekeknek fenntartott intézetbe. Ahogy már korábban is mondtam, édesanyám nem az a megfutamodó típus, így hát maradtunk vidéken, maradtam a családom körében és belevágtunk az általános iskolába.
Engedjétek meg, hogy ezen a ponton két dolgot is megjegyezzek. Sok évvel később még lesz szerepe ennek az intézetnek az életemben, ahová végül én nem kerültem, de akkor már teljesen más szerepkörben érkeztem az épület falai közé. A másik fontos dolog, hogy még az általános iskolai tanulmányaim megkezdése előtt, négyéves koromban édesapám agyvérzést kapott és a bal oldala lebénult, így édesanyámra hárult minden feladat. A család fenntartása édesapám ápolása és az én nevelésem is. Talán innen van bennem a soha fel nem adni és a végsőkig küzdés mentalitása. Ezt láttam, ezt hoztam magammal.
Vettük az akadályt és az általános iskolát jó eredménnyel zártam. Csendes, visszahúzódó gyerek voltam, tudjátok az a kis szódásszifon, SZTK szemüvegkeretes, oldalra fésült hajú, nagyon vékony kissrác. A sport egyáltalán nem játszott szerepet az éltemben, hisz végtelenül béna voltam, a látásproblémám miatt.
Jöttek a középiskolás évek. Egy közgazdasági szakközép iskolában kezdtem meg a középiskolás tanulmányaimat. Édesanyám mindig azt szerette volna, hogy közgazdász legyek, egy irodában üljek, öltönyben. Biztonságos munka, biztos megélhetéssel.
Baromi nehezen ment a beilleszkedés, számomra maga volt a pokol. Azonban itt történt egy nagyon fontos momentum. Egy régi általános iskolai osztálytársam megkérdezte tőlem és egy gyerekkori barátomtól, hogy nincs e kedvünk elmenni gyúrni. Ahogy mondani szokták, a többi már történelem…
Elérkezett a pályaválasztás időszaka. Mindenki bőszen böngészte a továbbtanulási tájékoztató könyvet. Igen, akkor még könyv formájában lehetett keresgélni a különböző egyetemek és főiskolák kínálataiból. Természetesen édesanyám ki is választotta a számomra legmegfelelőbbet, a Dunaújvárosi Főiskola közgáz karát. Persze azért én is nézelődtem és egyszer csak megláttam valamit. SE-TSK, ma úgy hívják Testnevelési Egyetem. Testépítés és erőemelés szakedző. Ez az! Megjöttem! Ez kell nekem! Felvettek! Persze ez korántsem volt ennyire egyszerű és zökkenőmentes, egyszer talán majd elmesélem ezt is Nektek, de nem szeretném túl hosszúra nyújtani ezt a bemutatkozást, bár már így is sikerült és szerintem a kutya sem olvassa el.
A TF meghatározó élmény volt az életemben. Abban az időszakban minden a sportról szólt. Belekóstolhattam nagyon sok sportágba. Találkozhattam kiváló sportszakemberekkel és sportolókkal és egyszer csak a magyar testépítő elit köreiben találtam magam. Na nem azért, mert én annyira jó voltam, dehogy! A sport iránti szeretetem és alázatom miatt befogadtak. Én pedig csendben figyeltem és tanultam.
A TF-et levelezőn fejeztem be, mert édesapám állapota addigra már úgy leromlott, hogy kötelességemnek éreztem, hogy otthon legyek és segítsek. Aztán jött a pofon. Kiderült, hogy idehaza nem igen van szükség felsőfokú végzettséggel rendelkező testépítés és erőemelés szakedzőre. 2007-et írtunk, ekkor még nem dübörgött úgy a fitnesz ipar mint jelenleg, így jöhetett édesanyám terve, irány a közgáz! Közben versenyeztem és egy-két személyi edzettem is lett mire a pénzügy szakos diplomám megszereztem. A Generali Biztosítónál kezdtem el dolgozni, előbb üzletkötőként majd üzletágvezetőként. Ez a karrier nem tartott túl sokáig, rá kellett jönnöm, hogy az én utam nem az üzletkötők betanítása és a banki értékesítők oktatása.
Elkezdtem teljes állásban edzőként dolgozni. Sokat segített, hogy épp abban az évben lettem fekvenyomó világbajnok a GPC szövetségnél, majd sikerült még két európa bajnoki ezüstöt is szereznem a magyar bajnoki cím mellé. Marketing, szakmai tudás és versenyzői múlt. Mindig is ezt a hármast egy nagyon erős kombónak éreztem és később mikor már leendő edzőket oktattam, erre mindig felhívtam a figyelmüket.
Meglapítottam a saját sportcsapatom, melynek működését sportegyesületi keretek közé helyeztük. Oktattam edzőképzéseken és jelenleg is rendszeresen vizsgáztatok. Előadásokat és szemináriumokat tartok, főként táplálkozás, sporttáplálkozás témakörben, épp ezért kezdem el hamarosan tanulmányaimat dietetikusként, hogy még relevánsabb tudást szerezhessek.
Megannyi projekt vár még megvalósításra, csak attól félek, hogy túl kevés lesz az időm. Célom, hogy valami maradandót alkossak és ezért dolgozom minden egyes nap…