Újabb tehetséges fiatal ökölvívóval dolgozom együtt!
Lassan egy hónapja dolgozunk már együtt a Hell Boxing Kings-ben szereplő – egyébként a Hell Fight Club színeiben versenyző – fiatal, mindössze 23 éves miskolci Mester Somával.
Az ökölvívóknál a legnagyobb problémát az összecsapásokra történő súly hozása a általános probléma. Mire sikerül hozni a súlyt, addigra annyira rossz kondicióba kerülnek, ami rányomja bélyegét a mérkőzésen mutatott teljesítményükre is. Soma is épp ezért keresett meg, mert elmondta, hogy mire hozzá a súlyát a mérlegelésre, addig teljesen elkészül vizikálisan is és mentálisan is.
Márpedig a tét most nem kicsi, hiszen a Hell Boxing Kings fődíja 100.000 $! Soma pedig már a legjobb négy között van és a következő megmérettetés már a döntőbe jutásért megy.
A közös munka eddig nagyon jól megy! Soma elmondása szerint még soha nem volt ilyen jó formában és erőben a meccse előtt és még bőven bírt volna több menetet is, pedig a legutóbbi görög ellenfele alaposan megdolgoztatta.
Mindig félek kicsit, amikor elkezdjük a munkát egy sportolóval, mert bizony a táplálkozás területén a precizitáson nagyon sok múlik, de hála istennek Somával könnyű dolgom van, mert nagyon következetes és precíz sportoló és már ő is látja, hogy menniyre hasznos a teljesítményfokozó sporttáplálkozás!