Sportszakmai képzést népszerűsíthettem!
A Miskolci SZC Baross Gábor Üzleti és Közlekedési Technikummal már egy ideje nagyon jó kapcsolatot ápolok, hiszen régi kollégám és barátom ezen intézmény falai között oktatja többek között a jövő sportszakembereit.
Amikor nyílt nap van és az általános iskola végzős diákjai szüleikkel ellátogatnak ebbe a suliba, mindíg meghívnak, hogy a szakmával kapcsolatos ismertető és egy kis bemutató után beszéljek az edzői, illetve sportszervezői munkáról, hiszen ebben az intézményben, már 9. évfolyamtól lehet sportedző-sportszervező képzésen résztvenni, amely egy öt éves képzés és az érettségi megszerzését követően, plusz egy év elvvégzésével a diákok sportedző / sportszervező bizonyítványt kapnak.
Azt gondolom sem a szülőknek, sem pedig a fiataloknak nincs könnyű dolga akkor, amikor a pályaválasztás kerül szóba, hiszen én sem tudtam még nyolcadikos koromban, hogy egyszer azt fogom csinálni amit.
Ezeken a nyílt napokon mindíg igyekszem elmondani, hogy pontosan mit is csinál egy személyi edző, milyen lehetőségei vannak és a matekról is szoktam beszélni, az az mennyit lehet keresni ma Magyarországon edzőként, hisz azt hiszem a szülők számára egy kardinális kérdés, arról nem is beszélve, hogy sokszor fogalmuk sincs mit is takar pontosan az, hogy személyi edzői vagy épp a sportszervezői munka.
Nagyon örülök, hogy részt vehetek a fiatalok pályáválasztásának segítésében és mindig örömmel megyek, ha ilyen helyre hívnak.